2013. január 31., csütörtök

0310

Tiszta beszarás, avagy köszönd az ECDL modulvizsgádnak! Ma Berci bá hiányzott, ezért elég korán el tudtunk menni az iskolából. Amikor hazaértem, a tavaszi hangulatomnak megfelelően ettem egy kis salátát, merthogy ki akar ilyenkor valami nehéz téli ételt enni ugyebár? Ezután gondoltam egyet, és fél háromra elbicikliztem a Szinyeibe, de kiderült, hogy egy órával előbb érkeztem, így hát alkalmam nyílt elmenni a Bajnokba. Ott vettem egy pár bontott alkatrészt potom áron, majd levizsgáztam, hazajöttem, és olyan faszán megcsináltam a cangát, hogy holnap már biciklivel mentem suliba. És ooooooolyan elégedett vagyok magammal, hogy meg tudtam csinálni a biciklimet, ha nem is előbb, de utóbb. Most életemben először szereltem be csapágyakat, először rovátkoltam menetes tengelyt és centíroztam. Ez azt hiszem egy mérföldkő az életemben...


És az elmúlt fél év egyik leggyengébb oldala, habár a villa miatt kicsit kapcsolódik a fentihez.

2013. január 30., szerda

0309

Már megint nagyot jótékonykodtam, tiszta egy jótékony vagyok. Igazán. Itt a mai jótékonyságom.


Tiszta egy hívő. Szeme sem áll jól.

2013. január 29., kedd

0308

Szörnyen idegesítő dolog a fáradtság. Nem hagyja dolgozni az embert.


a természet elhallgat -> Kuss legyen bazd+!

2013. január 28., hétfő

0307

Az a helyzet, hogy meglepően jól állunk a darabbal. Tényleg. Igazán meglepő. Viszont van egy másik dolog is. Szóval jövök haza a buszon, szokás szerint egy szál pólóban, mire egy három főből álló társaság egy legjobban beszívott tagja odaszól hozzám, hogy "Nem fázol?". Én meg mondom, hogy "Nem". És így rendesen szóba elegyedtem az édes delíriumban lévő csákóval. És közben gondoltam, hogy a helyzet igazán jól kihasználható improvizálásra, így hát megbeszéltem vele, hogy mi otthon is hűtünk, és hogy nyáron teljesen rosszul vagyok, persze otthon hűtőre sincs szükség. Aztán mondtam, hogy 15 éves vagyok, '97-es. Ami tulajdonképpen majdnem igaz is. Merthogy valóban '97-es vagyok, csak január 18-ától 16 éves. De hát kicsire ugye nem adunk.Szóval igazán jól elvoltam.


Ez pedig a második rész volna.

2013. január 27., vasárnap

0306

Bizakodó vagyok. Túlontúl bizakodó. Másfelől holnap német dogát írunk, így hát kénytelen leszek tanulni.


Olyan kis gyámoltalan Istenem. (tudjátok, ezen a selypítős cukiskodó hangon)

2013. január 26., szombat

0305

Valamiért úgy érzem, hogy ma nem csináltam semmit, pedig igen. Milyen érdekes... Ha valakit érdekel egy emésztőrendszeri megbetegedésekről szóló prezi, nyugodt szívvel kattintson ide.


Ezt ma reggel skicceltem. Egész tűrhető lett asszem.

2013. január 25., péntek

0304

Sokat aludni jó.


Szöget ütött a fejében...

2013. január 24., csütörtök

0303

Kevés volt az a 45 perc.


Ez már megérdemel egy buccintást.

2013. január 23., szerda

0302

Ma megbeszéltük a figyelemfelkeltő csoporttal a prezentáció vázlatát. Aki nyomon szeretné követni a prezit.


Hát.

2013. január 22., kedd

0301

m np lmndhttlnl frszt vlt. mgy bszrs z msslhngz rs. tljdnkppn nm s lyn nhz mgfjtni.


z mg gy rjz km r lhngltsgrl.

2013. január 21., hétfő

0300

Ez a 300 már önmagában is tetszik nekem, de ezen felül még más okom is van az örömre. Például, hogy tanulok SQL-ezni valamint, hogy egy relaxációról szóló könyvet - és Richard Dawkins-tól egy darwinizmusról szóló könyvet olvasok. Azt hiszem ez már több mint elégséges a boldogsághoz, de ezen felül még a Mamus ruhám is a tökélyhez közelít, szóval szóval.


Ez a nyelvtanóra egészen termékeny volt.

A nyelvtanórai feliratok:

magyar nyelv
befogadó elme -> 
termékeny gondolat
faszfej/nem befogadó elme ->
meg kell verni -> faszverés
eltévedt
hivatalos nyelv
nyelvhasználat
falat
nyelv közösség
nemzeti nyelv

2013. január 20., vasárnap

0299

Ha minden jól megy, március 9-én és 30-án este 7-től lesz Kripli előadás a Bálint Házban. Ha bárkinek kedve volna megnézni, csak rajta. Azért még kirakok egy posztot, ha végleges.


Milyen kellemes kis rajzocska.

2013. január 19., szombat

0298

Nem szoktam politizálni, de ami most folyik az bizony (hát persze mindenki gondoljon amire akar, én nem politizálok) menő.


Ez pedig, ahogy már a Bizottság is jól megmondta, "mindez én vagyok".

2013. január 18., péntek

0297

Az a helyzet, hogy bár ma semmi izgalmas nem történt (ami persze nem igaz, hiszen rengeteg felettébb izgalmas dolog történt a mai nap), ma van a 16. szülinapom, aminek örömére át is írtam a blogos bemutatkozásomban az életkoromra vonatkozó mondatrészt. 


Ez pedig egy szokásosan átlagos füzetlap.

2013. január 17., csütörtök

0296

Levizsgáztam... Ha jól emlékszem ötöst kaptam dicsérettel. Ez persze a könnyű tételeknek is köszönhető, de azért le sem tagadhatnám, hogy fasza vagyok. Amúgy tételnek a jódot, a sütőport és a CO2 + H2O reakciót húztam.


A dícséretes dicséretes. A betűk helyzete a hangmagasságot akarja szemléltetni.

2013. január 16., szerda

0295

Annyira jó vagyok kémiából, hogy már vállalok facebook-tanácsadást is. Bezony ám. És mondanom sem kell, hogy holnap 9:10-kor VIZSGA!


Sok fura furaság. Az első sorban a We Are Young c. dalhoz illusztráció.

2013. január 15., kedd

0294

Egyre jobb. Egyre jobb...


Egy morci bácsi és jelenetek a Kripliből.

2013. január 14., hétfő

0293

Egészen jópofa dolgok történnek mostanában. Rendszerint már a középszintű kémiavizsgáim 90% körül szoktak lenni. És ennek örülök.


Itt már nagyon kész voltam.

2013. január 13., vasárnap

0292

Semmi különös nem történik mostanában. Csak reménykedem, hogy jól fog sikerülni a vizsgám, és felváltva tanulok kémiát és angolt (többek között TED-es videókkal és CK-12-es tananyaggal).


Jajj de pofi.

2013. január 12., szombat

0291

Nem könnyű a vizsgaszünetben tanulni... Akkor már inkább a konzerváló fogászat könyvet lapozgatom ahelyett, hogy kémiát tanuljak.


Egy kis kémiaórai szösszenet.

2013. január 11., péntek

0290

Ma pihenőnap volt, de holnap kiteszek magamért. Azért tervezem, hogy ma is legalább olvasok egy kicsit (bár nem kémiát(persze ki tudja, talán még arra is sor kerül)), de csak holnap kezdődnek a nagy munkálatok. Persze ha már most meg tudok írni egy középfokú kémiaérettségit 95%-ra, akkor nagy meglepetés nem érhet a vizsgán.


Buckó-mackók támadása.

2013. január 10., csütörtök

0289

Édes élet! Vizsgaszünet!


A beígért nyelvtanórai jegyzet:

Ó, a megnemértett tanár szenvedései

oktatáspolitikám unortodox, kiabálás helyett hallgatok -> ha nincs igény rá
                                                                                                   |
                                                                                                  ˇ
Ó milyen kár, hogy nagyok lettek a füleim,                   az igény megszületett -> az óra folytatódott
pedig mackó volnék hivatásomban
de most hallgatok a nagy füleimmel

(az eddigi legizgalmasabb nyelvtanóra, a beszédes hallgatás példája)

jegyzet a hallgatásról

2013. január 9., szerda

0288

Milyen érdekes. Milyen érdekes. Milyen érdekes. Aha.


Bácsikám jó húsban van.

2013. január 8., kedd

0287

Nagyon jó. Rájöttem, hogy a tojást egy perc alatt el lehet készíteni mikróban. Nagyon jó. Amúgy meg felvettük a Kripli hetedik jelenetének a hanganyagát (elsősorban saját tanulási célra), ha valakit érdekel megtalálja itt.


Nekem a jobb felső sarki félember tetszik legjobban.

2013. január 7., hétfő

0286

Egész kellemes az iskola. Ha mindent jól csinálok, akár még jó is lehetek.


Köhöm... Majd a vizsgaszünetben csinálok színes stuffot is.

2013. január 6., vasárnap

0285

Nagyszerű érzés másokon segíteni. Többet kéne csinálnom. És most aztán sok alkalmam is lesz rá, mert folytatódik az iskola!


Nagyon kiváló rajzok. Bezony-bezony.

2013. január 5., szombat

0284

Az előző bejegyzésről még az is eszembe jutott, hogy mi miért is tartunk itt. Nem nehéz megmondani. Ami a legnagyobb szerencse: a tudást a legnehezebb elvenni.


És voila! Ez volt a jegyzetem a nyelvtandogára való felkészüléshez.

2013. január 4., péntek

0283

Az előző bejegyzéshez kapcsolódva. Én és a bátyám nem rendelkezünk egy erős anyagi háttérrel. Nem vagyunk szegények, de gazdagnak semmiképpen sem mondanám magunkat. Ha be kéne lőnöm magam valahova azt mondanám, hogy felső-középosztály. Talán ez megfelelően lefedi a valóságot. De hát a fasz tudja persze. Mindenesetre érdekes belegondolni abba, hogy a mi gyerekeink előreláthatólag már sokkal  nagyobb biztonságban lesznek anyagilag. Olyan emberek lehetnek belőlünk, hogy az utódainknak is biztosan biztosítani tudjuk a megfelelő körülményeket az ideális fejlődéshez. És ez szerintem csodálatos. És hogy mindez miért lehetséges? Mert ha nincs is megfelelő anyagi hátterünk, megvan a megfelelő kulturális hátterünk a fejlődéshez. Mert úgy gondolom, hogy nálunk a tudásnak kultúrája van. És ez nagyon fontos.


Ez sem lett színesebb az előzőnél.

2013. január 3., csütörtök

0282

Nehéz. Nagyon nehéz. Most, hogy a bátyám beadta a jelentkezését az UCAS-nak, mindenki izgul. Izgulunk mint állat. Izgulunk ezerrel. Főleg most, hogy kiderült, az egyik osztálytársát felvették Cambridge-re. És a nagy izgalom közepette rájöttem valamire. Én is izgulok. Majdnem annyira fel vagyok spannolva, mint Áron. És leesett, hogy egy kicsit gazdagabb értelmiségi család, ahol mondjuk hat gyerek van és mindegyik a világ top 10 egyetemére jár, ott a gyerekek kb. kétévente átélik ezt a procedúrát, és a legkisebb már rutinból megcsinál mindent, mert az öt idősebb testvére már egyenesen a cél felé terelik. Jó lehet nekik.


És visszatérünk a szürke hétköznapokba.

2013. január 2., szerda

0281

Azon gondolkodtam, hogy jobbnak kéne lennem, mint most. Nem lehetek ilyen GYENGE. Erőt kell vennem magamon, és meghazudtolva eddigi teljesítőképességemet, mindent latba vetve nekem kéne lennem a LEGJOBBnak.



Fincsi lesz a pipás zuhanyzás...

2013. január 1., kedd

0280

Menő dolog ez a 2013. Milyen érdekes belegondolni, hogy minden pillanat egyedi és megismételhetetlen. Nem reprodukálható. Hát ez valóban fantasztikus. Viszont most szöveget és kémiát kell tanulnom. És még azt a * Bánk bánt is el kell olvasnom.



Ez pedig egy doodle leányzó, akit nagyon megviseltek az élet igazságtalanságai, ezért elment kocsmázni.