2012. november 30., péntek

0248

Az imént olvastam Krizbó blogját. Érdekes az utolsó bejegyzés, amiben a végső formáról ír. Pontosabban ezen a témán tanakodik. És még érdekesebbnek találtam, amit az első hozzászóló írt:

"...Végső dolgok? Az evolúció ezzel próbálkozik, sőt, a fizikában, az egész világegyetem működésében minden erre törekszik, az egyensúlyra, a nyugalmi állapotra, a tökéletesre - de mindig be csúszik egy kis hiba, és minden múlandó, ezért minden pusztul, így ez az állapot nem érhető el. Vagy mégis, és ekkor lyukadunk ki az isten-kérdéshez...."

Az elejéről meg a végéről lecsippentettem, ami nem tartozik szorosan a témához, a végén még ott hagytam az Istenes részt, talán az még hozzátartozik a lényegi mondanivalóhoz, ha érdekel az egész, megtaláljátok a bejegyzésnél. Én pedig nem tudtam megállni, hogy ne fejtsem ki a véleményemet erről a témáról, mert elég élesen eltér a másik hozzászólóétól:

"...én nem gondolom, hogy minden a minimalizmusra törekszik. Sőt! Úgy gondolom, hogy a legpraktikusabb nem mindig a legegyszerűbb. Lásd: természet. Persze a természet sem tökéletes, de azért nem rossz, és nem hiszem, hogy praktikusabbak lennének a kocka alakú, csapágyazott kerekes állatok. Máskülönben talán olyanok lennének... És persze a jó öreg entrópia is érti a dolgát. Lehet, hogy külső behatások nélkül a föld is egy sima felületű gömb lenne. De jelen helyzetben jobban megéri neki rücskös, egyenetlen felületű golyóbisnak lenni. Tehát nem lehet elvonatkoztatni a környezettől, amikor ilyen "minimális" vagy végső, tovább nem egyszerűsíthető formákról (vagy bármi egyébről van szó). Mert attól, hogy matematikailag egyszerűbb leírni, még nem biztos, hogy tényleg az a legegyszerűbb...."

Tehát ez az én véleményem. Tulajdonképpen ezzel a minimális (és ebből kifolyólag "végső") fogalmát másképp definiálom. Ezek szerint nem az a minimális, amit a legkönnyebb meghatározni, hanem az, ami a legkönnyebben fenntartható.


Itt látható szerény nem annyira szerény személyem egy expresszionista stílusgyakorlat eredményeként.

2012. november 29., csütörtök

0247

Nem igaz. Nem lehet igaz, hogy ennyi jó dolog történik velem egy nap, és pont most kell lelomboznia egy ilyen kis faszságnak. Tök menő volt a napom, szkandereztem, kötelet másztam, annyit röhögtem, hogy elzsibbadt az oldalam, jó sokszor hasbavágtak, kondiztam és most hazaérek, eszem egy jót, majd ráébredek, hogy nincs meg az igazolvány-gyűjteményem. Szörnyű. Ráadásul szentül hiszem, hogy itt van valahol. De mi van ha nem? Akkor mi a faszom lesz? Ha valami jófej találja meg, visszaszolgáltatja. Ha meg nem, akkor nekem annyi. Hiszen az igazolványaim nélkül nem is létezem. Egy senki vagyok. Egy szellem. Egy számkivetett. Mit fogok mondani ha valaki megkérdezi a nevemet? Azt, hogy Hajnal Benjámin Zoltánnak hívnak. Na de ki fogja ezt elhinni nekem, ha nincsenek nálam a papírjaim? Végem van, mint a botnak.


Igazán semmiség.

2012. november 28., szerda

0246

Megmentettem egy csöppnyi kismadarat. Berepült a terembe németórán, a plafonnak ütközött, majd lezuhant a földre. Én voltam, aki odament, megfogta és kivitte az épületből. Mivel nap végén nem találtam ott, ahova leraktam, naivan hiszek benne, hogy semmi baja nem esett.


Ennek egy részletét már régebben kiraktam, de mivel még mindig nem sikerült lefényképeznem az expresszionista stílusgyakorlatokat, ez van.

2012. november 27., kedd

0245

Egyrészt: későn reagálok, de csúnya dolgok történnek az országban. Persze mondhatnám mindig mindenhol. De akkor is. (Ezzel elsősorban a parlamenti zsidózásokra célzok.)

Másrészt: most nézem Géczy Gábor előadását. Biztosra veszem, hogy nagyon intelligens ember... De amiket beszél, az röhejes! És egyre többekre jellemző ez a (nem is tudom milyen) felfogás. Persze szép dolog ismerni és számon tartani a letűnt korok szemléleteit. De miért kell visszafejlődni? Úgy beszél ez az ember, mintha nem hinné el, amivel maga is foglalkozik. Nem hisz a számokban. Nem hisz a kutatásokban. Az igen csak labilis spekulációiban hisz. Ennyi. A földanyában. Persze. Ha művészetről beszélne, megengedhetné magának. De itt komoly társadalmi kérdésekről van szó! Majd ha egy kicsit kiműveli magát közgazdaságtanból és pszichológiából, akkor újra meghallgatom. (Nem mintha én annyira agyon lennék művelve, csak hiszek benne, hogy a dolgok nem véletlenül vannak úgy ahogy, azaz a radikális változtató szándék ritkán megalapozható.) 


Még egy kicsit húzom az igát.

2012. november 26., hétfő

0244

Nehéz az élet. Ja nem. Mégsem. Az a helyzet, hogy egyelőre nem érzem túl nehéznek. Elvagyok, mint a befőtt, ahogy mondani szokták. Persze németórák nélkül szebb lenne az élet, de hát mit lehet mit tenni.Hisz eleve nincs a cápáknak fülük eleve.


Folytatás a filctollas sorozathoz és elővezetés az újabb stílusgyakorlathoz.

2012. november 25., vasárnap

0243

Még mindig minden szép és jó. A színjátszóba érkeztek nagyon jó emberek, akiknek mindenki nagyon örül. Arra gondoltunk, hogy akár pályázhatnánk is mindenféléért. Most már nagyon úgy néz ki, hogy meglesz a darab! Hurrá!


Egy fasza kar, egy ocsmány láb és néhány fizikaórai jegyzet.

2012. november 24., szombat

0242

Mostanában jól mennek a dolgok. A végén még kíváncsi lesz rám az első számú akasztottam. De azért nem akarnám elbízni magam.


Hát erre igazán nem mondhatom, hogy nagy cucc volna. Inkább olyan kisebb fajtájú.

2012. november 23., péntek

0241

A mentolos PEZ cukorka finom dióval. Utána pedig egy kis lencse alakú, kemény cukorbevonatos csoki. Nagyon finom. Igen.


Súlytalan székek, udvarias fabábuk és csókos szájú űrlények. Ja meg egy fickó, aki zoknival a fején, egy baltát húz maga után.

2012. november 22., csütörtök

0240

Beszélgettem az egyik edzőtársammal... Nyolcadikos. Nem mondom, hogy már most mindenben érett véleménye kéne, hogy legyen... De azért a műveletlenségnek is vannak határai! (És azt hiszem, hogy ő messze a magyar átlag felett van.)


A mogorva bácsik nem nézik jó szemmel a fiatal és tapasztalatlan kistanár gyenge próbálkozásait.
Orr túró - bányászati engedély elfogadva.
Irodalom órán igazán termékeny szoktam lenni.

2012. november 21., szerda

0239

Azt hiszem az előző bejegyzésemben már kiírtam magam.


Semmi különös.

2012. november 20., kedd

0238

YEEF. PARTYTIME! Na szóval. Úgy történt, hogy egész nap a külföldiekkel voltunk, nagyon jót mókáztunk az iskolában, elhangoztak a prezentációk. Az előadók között voltak jobbak, rosszabbak, ahogy ez lenni szokott. Természetesen a mi prezentációnk zseniális volt. Az előadóink között két kiemelkedően jó volt, habár egyik sem tanult előadni. A külföldiek között a finnek azzal értek el külön figyelmet, hogy egyik előadójuk nagyon vicces kedvében volt. A lengyelek pedig egy kis kétszemélyes performansszal kezdték "prezentációjukat". A könnyűvérű svéd lányok nagyon kis halkak voltak, míg az osztrákok megpróbáltak professzionálisan előadni. Az olaszok hosszan, de legalább hangosan beszéltek. A spanyolok pedig azt hiszem nem voltak a helyzet magaslatán. Mikor az előadások véget értek, játszottunk egy kicsit, majd mindenki mehetett a maga dolgára (ez nem teljesen igaz, mivel még volt két óránk, amire bár nem volt kötelező bemennünk, mégis bementünk). Ezután a nyugati pályaudvarnál találkoztunk, azaz hogy találkoztak, mivel én tájékozódtam a vonat felől és a Zugló vasútállomáson szálltam fel. Vecsés előtt kinéztem, és megkérdeztem a kalauzt, nem látott-e egy csapat fiatalt. Erre azt kérdezte, nagyjából mennyit. Mire én, úgy ötvenet. Azt mondta nem, mondtam neki, biztos a vonat másik végében vannak. Na de nem is olyan lényeges, hiszen a Vecsés-kertekalja megállóhelyen találkoztunk a többiekkel. Amikor leszálltam, a kalauz már előre köszönt, hogy itt vannak (s közben mosolyogva a többiekre mutatott). Miután hozzáverődtem a csoporthoz, és végigtrappoltunk Vecsés utcáin, megérkeztünk a buli színhelyére. Mindenki kipakolta amit hozott, előkerültek a finomabbnál finomabb sütik, pogácsák és persze a bor és a vodka is (nem is beszélve a zöldről). Szóval minden ment a maga rendje és módja szerint. Felrakták a zenét, és a színes fényeket, lekapcsolták a vellanyt, és már szabad is volt a pálya az őrjöngéshez. Én felmentem az emeletre, ahova a többiek (az erkélyre) dohányozni és a későbbiekben hányni jártak leginkább. Ott egy darabig beszélgettem a finnekkel, majd ittam egy keveset, elénekeltem a Keserű bordalt, és a Himnuszt egy pár osztálytársammal a finneknek és egy pár olasznak. Minden esetre jó móka volt. Aztán egy idő után kezdtem megunni, lementem a party-központba, ahol a többiek táncoltak, zoknival beleléptem néhány beazonosíthatatlan objektumba, majd megpróbáltam táncolni - sikertelenül - és leültem. Néha támogattam egy-két embert, néztem ahogy a többiek rázzák a seggüket a zenére. Majd arra eszméltem, hogy túl józan vagyok, mert még két feles vodka után sem tudtam elfogadni ezt a magatartást. Szóval amikor már eléggé idegesített az a rengeteg józan gondolat (a különböző negatív megítélései annak az életformának, amit a körülöttem lévők tanúsítanak - különösen felhúztam magam azon, hogy ezek az emberek nem méltányolják eléggé szerencsés helyzetüket és hogy mért van az, hogy a közvélemény az önpusztításnak ezeket a módozatait elfogadja, miközben azt sokan képtelenek megérteni, hogy egy biciklis bukást, vagy a hideget hogyan lehet élvezni - azért látszik, hogy én sem voltam teljesen józan), ami a buli szellemiségétől teljesen idegen, kimentem, és elolvastam pár szemelvényt Démoszthenész szónoklataiból, és miközben hallottam a bentről kiszűrődő muzsikát (vagy mit), azon élvezkedtem, hogy milyen erős a kontraszt ezek között a felemelő írások és a buliknak az állatias és ösztönöket életre keltő hatása között. Egyszer be is nyitott az egyik osztálytársam (aki már eléggé kész volt) és röhögve mondta: "Itt a Beni!" (mivel törökülésben a földön ültem, bamba képpel, azt hihette, hogy már én sem vagyok százas, majd meglátta a kezemben a könyvet) "Ja csak olvas!" És ezzel vissza is ment a jó meleg otthonba, hogy folytathassa tevékenységét. Érdekes volt még, hogy kik dőltek ki: a kis testtömegűek (egy kistermetű, vékony lány végig hányta a folyosót, és két embernek kellett cipelnie), akik addig el voltak tiltva a piától (konkrétan egy osztrák srác egy ivós játéknál egyszerre annyit vedelt, hogy a party hátralévő részét a mosdóban töltötte, mivel nem ismerte kellően az alkohol élettani hatását) és azok akik valamilyen oknál fogva minden alkalmat megragadnak arra, hogy elveszítsék józanságukat (egyik leány osztálytársam a party első fél órájában annyit ivott, hogy a következő három órát a vécékávára dőlve töltötte, majd falfehér arccal kedvesen megnyugtatott minket: "Jól vagyok.") A buli számomra a kályha tüzébe bámulással fejeződött be hajnali egy környékén, mikor is bealudtam. Persze előtte még megnéztem a vonatjáratokat, ki is néztem magamnak egy negyed hatkor induló vonatot (ennek megfelelően hajnali négyre állítottam be a telefonom ébresztőjét, nehogy lekéssem). Fel is keltem hajnali négykor, összepakoltam, ettem-ittam egy kicsit, még végigcsináltam egy anatómiai játékot a mobilomon, majd ötkor elindultam az állomás felé. 05:05-kor már kint  voltam, és volt szerencsém ahhoz, hogy végignézhessem, ahogy egy tehervonat megáll, majd elindul (csodálatos volt). Ezután felszálltam a saját járatomra, és békében-nyugalomban hazatértem, aludtam húsz percet, majd mintha mi sem történt volna, pakoltam a hátizsákomat.


Erről a képről nem írnék sokat, inkább elnézést kérek a bejegyzés első felének talán túlzott terjengősségéért.

2012. november 19., hétfő

0237

Jöttek a YEEF-es külföldiek. Nagyon menő dolog ám! A díszteremben volt velük egy ismerkedős délután, és nagy könnyebbségemre, ők sem tudnak valami jól angolul. Egyelőre kihasználom, hogy magyarul beszélhetek, mert ha elhagyom kis hazánkat, akkor nem sok alkalmam lesz rá. Egyszerűbben: nem szívesen beszélek idegen nyelven. Elhatároztam, hogy fejlődni fogok annak érdekében, hogy ne süllyedjen az életszínvonalam. Nagyon érdekes jelenség, hogy nem a fejlettségi szint az, ami igazán jellemez valamit, hanem a fejlődés üteme. Úgy érzem, hogy ahhoz, hogy megtartsam a színvonalam, olyan ütemben kell fejlődnöm, mint eddig. Ez dettó igaznak látszik a vállalkozásokra is. Egy vállalkozás nem engedheti meg magának, hogy ne fejlődjön folyamatosan. Mert nem csak mi változunk, hanem a világ is körülöttünk. Nincs állandóság. Csak változás.


Irodalom óra = morcos patkány-mókus, hatszemű Isten, William Blake, Rákóczy, idegen, arcesszenciák.

2012. november 18., vasárnap

0236

Az imént láttam egy előadást a csodaszarvasékról. Nem volt egy nagy durranás. Mondhatni béna volt. Volt benne egy pár jó ötlet, ami élvezhetővé tette, de összességében gagyesz.


H betűk.

2012. november 17., szombat

0235

Meg van a villám! Egy olyan király kis villát szereztem, hogy csak na! Már csak egy tengely kéne, és voila! Kész is a canga.


A játszótér nem elég jó hely a rajzoláshoz. Túl érdekes.

2012. november 16., péntek

0234

Fáradtság. Sokat dolgoztunk. Aztán elfáradtunk.


Csontinstallációk.

2012. november 15., csütörtök

0233

BDR segédletével rátaláltam az omegle.com-ra. Zseniális. Olyan intelligens emberekkel lehet beszélni, hogy magam is meglepődtem.


Csontfa.

2012. november 14., szerda

0232

Jók ezek a beszédgyakorlatok. Tényleg jók. Csak az a baj, hogy... Nincs is baj. Lesz villám és ez a lényeg!


Mona Lisa.

2012. november 13., kedd

0231

Sok a munka ezzel a YEEF mókával.


A tendencia folytatódik...

2012. november 12., hétfő

0230

Sok a dolog, búsuljon a ló! Szóval búsuljon... Búsuljon... Bús... Viszont sok a dolog!


Egyre gyengébb próbálkozások.

2012. november 11., vasárnap

0229

Hajjjajajjjajajajjjajjajjjj.


Ez a stílusgyakorlatok sorozat első tagja. Ez szecessziós akart lenni. Nem igazán sikerült. Még sokat kell próbálkoznom, de azt hiszem lassacskán megértem az ilyesmit. A Tanár úr azt mondta, hogy figyeljek befelé. Sajnos nem vagyok egy erős érzelmekkel rendelkező típus (úgy is mondhatnánk, hogy elnyomom az érzelmeimet). Így kénytelen voltam kreatívkodni, ami szintén nem megy valami jól. De mivel szerencsére jó másoló vagyok, bízom benne, hogy rá fogok érezni a stílusra.

2012. november 10., szombat

0228

Igazán fura arról gondolkodni, amiről úgy gondoljuk, hogy nem körülöttünk van, hanem bennünk. De mégis mi a különbség? Valamiért én úgy érzem, hogy gyakorlatilag semmi. Hiszen annak ellenére, hogy a fizikum és a "szellem" elválaszthatatlanok egymástól, jelen tudásunk birtokában nem tudunk konkrét kémiai folyamatokkal magyarázatot adni az agyban lejátszódó folyamatokra. A rendkívüli komplexitásuk igen nehézzé teszi a megfejtésüket. Persze jó úton haladunk. Mindenesetre én szeretek magamra is a környezetemként gondolni. És adott esetben a környezetemre is magamként. Szerencsére az én homályos fogalommeghatározásaim ezt lehetővé teszik.


Krizbó által ihletve.

2012. november 9., péntek

0227

Csodálatos és hihetetlen.


Ez a mi minden.

2012. november 8., csütörtök

0226

Másnap angolórán szóvolt róla, hogy fogunk találkozni egy sikeres magyar vállalkozóval. Raj Ráchellel. Hát igen. Van ilyen. Szóval sok az ismerős... Ráadásul ő is Radnótis öregdiák.


Ophélia. Azt hiszem ezt arra rajzoltam, hogy megőrült. De lehet, hogy csak meg akartam kínozni.

2012. november 7., szerda

0225

Voltam a jogászéknál. Menőn néztem ki, mert arra számítottam, hogy utána Bringakonyhára megyek a Szimpla kertbe. Szóval a Wesselényi utca 16. alatti irodaházba egy első kerékkel és egy elgörbült villával mentem be. Egy kedves, ott dolgozó, zakós, idősebb úr mondta, hogy szerinte ezt is elvállalják. Aztán megkérdezte, hogy kihez is jöttem. Én meg mondtam, hogy valami Judithoz, aki munkajogász. Mondta, hogy olyan nincs. Szóval kilyukadtunk oda, hogy csak ügyvédből van Judit, abból viszont kettő is. Mindkét nevet említette és így ki tudtam választani az ismerőset. A portán pedig letettem a kerékpár-részleteket. Két YEEF-társammal együtt meghallgattuk Judit munkajogász kolléganőjének beszámolóját a munkajogról, s annak munkanélküliséggel foglalkozó peremterületéről. Ezután elindultam vissza a Wesselényi utcán, ahol találkoztam Raj Ráchel férjével. Majd a Szimpla kertbe, ahol kerestem a Bringakonyhát, de nem találtam. Elköltöztek.


Sajnos lemaradtam...

2012. november 6., kedd

0224

Befejeztem a Gyermeklélektant. Igazán nagyszerű olvasmány. A karomon a sebek egészen begyógyultak már. Holnap megyek egy ügyvédhez, akivel a munkanélküliségről fogunk beszélni. E mellett megyek bringakonyhára, ahova magammal viszem az első kerekemet és a villámat. Jól fog kinézni.


Kriszta tiszta gyagya, mert vizes az agya! Bemutatom Lüke Aladárt! satöbbi satöbbi

2012. november 5., hétfő

0223

Szövegszerkesztés vizsgamodul. SMR. Kripli. Munkajog. A franciaországi változásokra.


Mi az Isten? A tavalyi éjszakai suli-buliról.

2012. november 4., vasárnap

0222

Csak öten voltunk próbán. Ez elkeserítő. A biciklimet meg kell reparálni. Ez szomorú. A testemen pikkelyek vannak. Ez zavaró. A sebek miatt nem tudok fürödni. Ez undorító. Holnapra egy olyan verset kéne tudnom, amit nem tudok. Ez igazán sajnálatos.

Minden OK.


Hihihi hehehe.

2012. november 3., szombat

0221

Hétfőn megyek kontrollra, illetve ha minden jól megy, belátogatok a Bringakonyhára, hogy megnézzem, mit tehetek szegény jószágomért. Már sikerült itthon lekapnom a villát, és az első kerék csapágyának szétszerelésével is próbálkoztam. Ha minden jól megy, egészen olcsón, kis fáradtsággal megúszom ezt a keddi esetet. És hogy az elkövetkezendőkben ne fordulhasson elő ilyen ominózus eset, klipszet szerelek a pedálra.


Szemmostfestettemm.

2012. november 2., péntek

0220

Ma voltam megnézni a kerékpárt. Elég gagyesz volt. Cserébe sikerült felregisztrálnom a Vaterára, így lassacskán már el tudjuk passzolni a fölös holmikat (elsősorban könyveket).


Még 1.

2012. november 1., csütörtök

0219

Azt tervezem, hogy a drága jó biciklimet megcsinálom, de ha minden jól megy, lesz egy új. A régieket pedig eladjuk, mert úgy sem használja őket senki.


Önarckép, 1 perc alatt.