2016. szeptember 23., péntek

1641

Meg kell írnom még a mai schwungban, hogy kvázi megmentettem az apám életét. Erre úgy került sor, hogy éppen férfiasan meztelen felsőtesttel mosogatott, mikor megpillantottam egy nagyon rossz kinézetű pigmentációt a hátán. Közelebbről megnézve a beépített melanométerem szerint 9/10-es értékelést kapott, így szóltam is neki, hogy szíveskedjék befáradni egy rendelő intézetbe az ügyben. Ő persze elsőre csak legyintett, hiszen semmi gondja-baja nincs. Némi noszogatás után, láthatóan még mindig nem vette komolyan a figyelmeztetésem, így mozgósítottam anyámat, hogy csatlakozzon a noszogatáshoz. Végül is sikerült rávenni, hogy elmenjen egy szakrendelésre, ahol meg is állapították, hogy igazam volt, azaz egy rosszindulatú daganatról van szó. Egy héten belül a műtétre is sor kerül.


Egy élettan konzultáns.

2016. szeptember 22., csütörtök

1640

IBO-n is szép eredmények születtek: Toma ELSŐ lett, és természetesen a csapatba is bejutott. Ezen kívül van egy 10, 14 és 15 helyünk. Mindenki nagyon ügyes volt, szépen végigcsinálták. Remélem, hogy amelyikőjük teheti, jövőre is megméretteti magát.


Ez pedig bizonyosan még nagyobb hiba volt. Ez a kép a lustaság és igénytelenség megtestesülése.

2016. szeptember 21., szerda

1639

No, most jönnek az igazi újságok: a tanítványaim szép helyezéseket értek el az OKTV-n. Nem egészen biztos, de ha jól emlékszem 15, 24 és 36-ak lettek.


Ezt lehet, nem kellett volna (vagy csak jobban kellett volna).

2016. szeptember 20., kedd

1638

És persze az sem maradhat el, hogy megemlítsem a lyukasztó tevékenységem virágzását. Sztrék végül nem jöttek el, de a helyébe mindjárt többen léptek. Egyrészt volt osztálytársam, Petra látogatott meg egy barátnőjével, akinek az orrát lyukasztottam ki, csak hogy utána sörözzünk egyet, majd jól elverjem sakkban. Nem sokkal ezután Johanna keresett fel, hogy lyukasszam ki két barátnőjének a fülét. Mikor megérkeztek, rajta kívül egy fiatal anyuka közeledett babakocsival. Kicsit megrökönyödtem - a baba fülét is ki kéne lyukasztanom? De tisztázódott a dolog, a másik barátnő eltántorodott, így aznap csak egy hélix-piercinget fúrtam. Eléggé félt az anyuka annak ellenére, hogy mint megbeszéltük, érzéstelenítés nélkül szült, szóval valószínűleg ennél jelentősen nagyobb fájdalommal is volt már dolga életében. Természetesen az összes beavatkozás szipi-szuperül sikerült, a sebek szépen gyógyulnak, mindenki happy.


Néha van, hogy az eredeti jobb, mint bármely feldolgozás.

2016. szeptember 19., hétfő

1637

Figyelemreméltó még, hogy a Korányi Frigyes Szakkollégiumban tartottak egy ping-pong versenyt, ami sajnos zártkörű volt, és Dóri nyerte, én viszont még aznap délelőtt Dórit többször megvertem ping-pongban (majd később is számos alkalommal), amiből a logikus következtetés az, hogy a Korányi Frigyes Szakkollégiumból én ping-pongoznék a legjobban, amennyiben oda járnék...


Még mindig ugyanazon az előadáson vagyunk.

2016. szeptember 18., vasárnap

1636

Aztán azóta volt az élettan verseny is, amin bátran mondhatom, hogy csúfosan elbuktam, habár az is lehet, hogy csak a lécet raktam túl magasra. Végül is nem készültem vészesen sokat, tehát nincs is min csodálkozni. 17. lettem egyébiránt.


Ez is Kísérletes sejtélettan előadáson készült egy leányról, és barátjáról.

2016. szeptember 17., szombat

1635

A Surface-t az észlelt hibával elküldtem a Microsofthoz, majd egy hét múlva nagy nehezen sikerült átvennem a csomagot, amibe reményeim szerint egy új, hibátlan készüléket találtam volna. Ehelyett a kartondobozban csak a régi gépet találtam újdonsült fizikai sérülésekkel, és egy mellékelt levéllel együtt, miszerint a fizikai hiba miatt nem garanciális, így csak visszaküldeni tudták. A számomra is meglepő fizikai károsodás a következő volt: a bal felső sarkon elvált a fedőüveg és a képernyő, a fém kereten feszegetés nyomai, két szellőzőnyílásba szorosan befűzött nejlonfonal, a ház enyhe görbülete. Na, ez sem szállítás közben sérült meg így - gondolom én. Már az első pillanattól kezdve arra gyanakodtam, hogy valamilyen oknál fogva a szervízesek nem akartak foglalkozni egy ilyen nehezen tesztelhető panasszal, megkönnyítették a helyzetüket. Rövid megbotránkozás után felvettem a kapcsolatot a Microsoft ügyfélszolgálatával, és elküldtem nekik egy videót, amit puszta véletlenségből csináltam az eredeti hibáról, és látszik rajta a képernyő sértetlensége, illetve a jelen állapotról készített fotókat. Készségesen segítettek, egy offline csapat vette át az ügyemet, amin több, mint két hétig dolgoztak, többször felvéve a kapcsolatot az érintett szervízzel. Végül annyi derült ki, hogy ők sem értik, hogy mi történhetett (én még mindig ugyanarra gyanakszom, de ezt ők nyilván nem ismerhetik be), de minden esetre vállalnak egy garancián kívüli ingyenes cserét... Igazán nem panaszkodhatok, ennél többet nem várhatok tőlük, de azért kicsit fáradalmas, hogy már harmadjára kell küldözgetnem ezt a cuccot oda-vissza (viszonylag sok szervezkedés árán), hogy legyen egy rohadt, működő számítógépem.


Dóri, egy évfolyamtársam, Kísérletes sejtélettan előadáson ceruzavégre kaptam. A fénykép sajnos elég gyenge minőségű, de a semminél jobb.

2016. szeptember 16., péntek

1634

Legutóbb ugye a Surface-szel fejeztem be az irkálást. Ennek megfelelően ezzel folytatnám, azért is, mert részben ez tehető felelőssé azért, hogy a rajzolást is elhanyagoltam az utóbbi időben.


Ördögi.

2016. szeptember 15., csütörtök

1633

Rég jelentkeztem már, elhanyagoltam kicsit a blogot, pedig sok dolog történt a legutóbbi bejegyzésem óta (talán pont ezért nem írtam?).


Vektor panka.

2016. szeptember 14., szerda

1632

A Surface-em viszont megint szarakszik, most  képernyő néha gondol egyet, és föl-le ugrál, illetve a pixelek horizontális csíkok mentén villognak ugrálnak, tudomisén. Vannak tippjeim, hogy mi lehet az oka, de semmi biztos. Lehet, hogy megint ki fogom cseréltetni, még mielőtt lejár az egy éves garancia.


Nénike figura.